Egy Pest megyei kolléganő írta:

Közel fél éve vagyok főnővér egy szenvedélybetegeket gondozó intézményben. Válásom és új házasságom miatt költöztünk ide. Korábbi munkahelyemen is szenvedélybetegekkel foglalkoztam, értem és jól tudom kezelni őket. Az új munkahelyemen azzal a feladattal bízott meg az igazgató, hogy gondoljam át és szervezzem át a gondozónők munkáját úgy, hogy abban az ápoláson túl, jobban érvényesüljenek intézményünk speciális szakmai szempontjai. Nehéz dolgom volt, mert munkatársaim többségének a napi személyes tapasztalaton túl más speciális ismerete nem volt. Pedig az alkoholbetegek sajátos „működési módját” jól kell ismerni, szakmailag kell kezelni. Ez védelmet ad a gondozónőnek önértékelése megóvásához és kereteket szab a gondozottnak egészségi állapota karbantartásához.
Sok időt fordítottam a kolléganőkkel való személyes beszélgetésre. Kezdetben bizalmatlanul fogadták, főként azok, akikkel még nem találkoztam. Rájöttem mire mindenkivel őszintén elbeszélgettem, hogy nagy az igényük a szakmai ismeretekre, mert bizonytalanok a gondozottakkal való kapcsolataikban.
Megosztottam tapasztalataimat a két osztályvezető nővérrel. Egyikük, aki alig másfél éve dolgozik az intézetben aktívan és sok ötlettel támogatott. Az idősebb, R., aki már 13 éve dolgozik itt, a száját húzogatta, és nyíltan kimondta, hogy csak felbuzdulásnak véli a változtatást, hisz itt minden úgy van jól, ahogy van, mert a körülmények mindent behatárolnak.
Havonta tartottunk nővér értekezletet az információk közvetlen cseréje érdekében, a munka párok kialakításában figyelembe vettük azt is ki kivel tud jól együtt dolgozni. Jó hangulat, nagyobb fegyelem és biztonság lett a házban.
Volt egy gondozottunk, S.B. aki olyan jó állapotba került, hogy előkészíthettük családi körbe való távozását. Sokat foglalkoztam az ügyével és ővele is. Gyakran beszélgettünk a szobámban, próbáltam megbizonyosodni arról csakugyan megáll-e majd a saját lábán.
Egy nap hívatott az igazgató és közölte, az a hír járja rólam a házban, hogy újra válni készülök. Megdöbbentem, nem értettem a dolgot. Beszélgetésünk során kiderült, az idősebb osztályvezető nővér célozgatott erre az igazgatónak, puszta óvatosságból, mert túl soknak és intimnek tartotta találkozásainkat S.B.-vel.

Dühöm és szégyenem csillapodtával elgondolkodtam, mi is történhetett.
Eszembe jutott egy-két feszült helyzet, ami R. körül alakult ki. A szakmai szempontok előtérbe kerülésével a fiatalabb nővérek nagy empátiával, de következetes szigorral bántak a gondozottakkal. Néhányuknak ez nem tetszett és panaszra mentek R.-hez, ő meg nekem méltatlankodott, hogy nem vezet jóra ez a nagy „szakmaiság”. Legtöbbször a nővér eljárását méltányoltam, s ez sértette R. hiúságát. Meg voltam győződve arról, hogy R. a kiégés határán van már régóta, de nem tudtam hogyan hozzam ezt tudomására.
Úgy éreztem itt az alkalom. Megkértem az igazgatót, üljünk le hárman beszélgetni.
Előző éjszaka alig aludtam valamit. Egyrészt fojtogatott a gyanúsítgatás miatti indulat, sorjáztak a fejemben az R.-t „helyretevő” mondatok. Dühöm alább hagyott és egyre világosabb lett előttem, hogy többre megyek, ha megpróbálom megérteni ezt a nőt. Valószínűleg túl sok volt neki a változásokból. Belefásult a 13 év alatt munkájába, nincs elég ereje, fogékonysága az új dolgok iránt, szüksége lehet kikapcsolódásra, pihenésre. Jobbnak láttam, ha másnap nem annyira a személyem, mint inkább szakmai szempontok kerülnek előtérbe.
A megbeszélésen elmondtam, hogy sért és elszomorít R. feltételezése, de tudom, hogy nem ok nélkül tette, amit tett. Talán hibáztam abban, hogy kevés információt adtam neki S.B.-vel való munkámról. Azért nem tettem, mert többször tapasztaltam milyen előítéletesen beszél S.B.-ről és más gondozottakról is. Bizonyára belefáradt a munkájába, láttam nem volt szabadságon nagyon régóta. Azt tapasztalom, hogy sok időt energiát fordít a munkájára, mégsem érez elégedettséget.
Meglepődött és elsírta magát a kolléganőm. Azt mondta, nagy vitára, összecsapásra készült, e helyett megértéssel találkozott. Örömmel elfogadta az igazgató javaslatát, hogy üdülési csekket kapván két hétre utazzon el férjével Hajdúszoboszlóra.