| 
	A ferencesek rendjét assziszi Szent Ferenc (1182-1226) alapította 1209-ben. Kolduló, szigorú szabályok szerint élő rend mivoltuk ellenére rohamosan növekedett a szerzetesek száma a világi fényűzésben élő egyház elleni tiltakozás formájaként. 
	  
	A ferences család férfi ágát, a centrális, kisebb testvérek rendjét Ferenc alapította, ő írta a rend reguláját is. Kortársa, assziszi Szent Klára hozta létre 1211-ben a ferenceseknek női ágát, a klarisszák monasztikus rendjét. Míg a testvérek a nép között éltek, prédikáltak, járták a vidéket, a klarisszák kolostoraikból nem távoztak, szigorúan elzárkóztak a külvilágtól, bensőséges lelki életet éltek, szigorúan böjtöltek és sanyargatták testüket. A család harmadik ága a világi rend, akik keresztségi fogadalmukat a világban élik meg, védőszentjük árpád házi Szent Erzsébet. 
	A 6-9 évig tartó noviciátus idején a leendő kisebb testvérek, akik megkapják rendbéli nevüket és habitusba öltöznek, intenzív lelki és hitbéli életet élnek egy-egy kolostor falai között. Évenként ideiglenes fogadalmat, végülörök fogalmat tesznek az engedelmességre, a tisztaságra és a szegénységre.  
	  
	Tisztaság fogadalma: 
	Lelki tisztaságot jelent, melynek érdekében rendszeresen gyónnak, áldoznak, imádkoznak, a lelki kiüresítés megtanulásával építik Krisztushoz fűződő kapcsolatukat. Jelenti a cölibátust, a testi tisztaságot. 
	  
	Engedelmesség fogadalma: 
	Krisztusnak való engedelmességet jelent az evangéliumi élet által valamint a feletteseknek és a testvéreknek való engedelmességet az elfogadás, a tolerancia, az alkalmazkodás formájában. 
	  
	Szegénység fogadalma: 
	  
	Mindenekelőtt a személyes tulajdonról való lemondást jelenti, a javak szükséges és elégséges mértékének használatát, a szegények, elesettek, szükséget szenvedők támogatását, adományok, pályázatok, mecenatúra gyűjtését. A szegedi ferences testvérek minden év október 3-tól (Szent Ferenc halálának napjától) május elejéig napi egy alkalommal 60-80 adag ingyenes meleg ételt adnak a város rászorulóinak az ingyenkonyhán. A szegénység nem a dologtalanságot, koldulást jelenti, mivel minden testvér valamilyen foglalkozást űz, amiért fizetést kap, ezzel gyarapítva a rendház közös tulajdonát, illetve a felszentelt szerzetes papok a plébánia és a környező települések híveinek lelki gondozását végzik.  
	  
	A testvérek rendi öltözete a habitus, ami egyetlen anyagból szabott bő köpeny kapucnival, kötélből készült övvel - kordával, melynek három csomója a hármas fogadalomra emlékeztet. 
	Szent Ferenc kedves személyes szimbóluma a Tau, amely a görög ábécé utolsó betűje, a lelki tisztaság, a lelki kiüresítés szimbóluma, a Krisztussal való kapcsolat, eggyé válás – megjelöltség – kifejezője. Ferenc aláírásként is használta. 
	  
	  |